Dublin Core
Titel
Fertőrákos_1
Thema
Délkeleti védvonal
Südostwall
Beschreibung
1526 munkaszolgálatos temetése Budapesten 1946. decemberében.
Ld. a helyszín mai képét a Kozma utcai zsidó temetőben a fotók között.
„A tömegsír felett Dr. Katona József főrabbi tart gyászbeszédet. A köztársasági elnök képviseletében Antall (József), nyugalmazott miniszter, a MUSZ Egyesület nevében nagybaconi Nagy Vilmos és a Kommunista Párt részéről Szél Jenő mond búcsúbeszédet.”
Említett id. Antall József a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József (1932-1993) édesapja.
A szintén megszólaló Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos (1884-1976) magyar katonatiszt, vezérezredes, honvédelmi miniszter, aki 1965. decemberében első magyarként kapta meg a Jad Vasem intézettől a „Világ Igaza” elismerést. (Ld. még a biográfiák között Dr. György Endre – szül. Groszmann Endre – visszaemlékezését.)

Quelle
Nemzeti Filmintézet Magyarország Filmarchívum
(Magyar Filmipari R.T., mafirt_kronika-047-02)

Sprache
Magyar
Ungarisch
Objektbeziehungen
Dises Objekt hat keine Beziehungen